Kabala pályázat

Tervezd meg a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabaláját!

Alkotói pályázat iskolások számára

 

 

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pályázatot hirdet, a „Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabalája” címmel.

 

 

I. A pályázat célja:

 

A Gyógyfürdő kabalájaként egy olyan kabalafigura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet.

A nyertes pályamű koncepciója alapján a kabalát a pályázat kiírója elkészítteti, amely így később több formában megjelenik majd a fürdő életében (pl. kisebb plüss- és embernagyságú figura). A különböző felhasználási formákat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elsődlegesen marketing célokra kívánja fordítani, így például a figurába öltözött kolléga megjelenik majd a fürdő egyes rendezvényein, valamint kiállításokon is.

 

 

II.Ki lehet pályázó?

Minden magyar anyanyelvű, 6 és 18 év közötti átalános- vagy középiskolai tanuló.

 

 

III.Hogyan kell pályázni?

A pályázat kiírója legkésőbb 2017.04.17-ig, a harkany.kabala@gmail.com emal címre várja elektronikus formában a pályázatokat.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • személyi adatokat, így a pályázó nevét, címét, oktatási intézményének nevét, gondviselőjének nevét és telefonszámát;
  • továbbá a pályázat, tehát a javasolt kabala látványtervét, mely lehet bármilyen technikával készül rajz vagy festmény, illetve egyéb alkotás (gyurma, textil, stb.) fotója;
  • a pályamű szöveges, maximum 10 mondatos bemutatását, mely tartalmazza a figura karakterének leírását és nevét is.

 

 

IV.A pályázat menete:

Az első forduló 2017.03.17 – 2017.04.17-ig tart.

A határidő lejártát követően a beérkezett pályaművek közül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. kiválaszt hármat, melyet 2017.04.20-án Facebook oldalán (www.facebook.com/harkanyfurdo) nyilvánosságra hoz.

Ezt követően a pályázat kiírója 2017.05.05-ig szavazást hirdet, mely keretében a Facebook oldalon a közönség szavazással döntheti el, melyik pályamű legyen a nyertes.

 

 

V.Nyeremények:

1. A pályázatot határidőn belül beküldők között a pályázat kiírója a pályázat lezártát követő 15 napon belül kisorsol 10db 2főre szóló ingyenes belépőt a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőbe, amelynek a legkésőbbi felhasználási határideje 2017. augusztus 31. napja.

 

2.Minden, a zsűri által kiválasztott pályázat beküldője egész osztálya és három fő kísérő számára ingyenes belépést kap a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő 2017. május 28-i gyermeknapi rendezvényére!

 

3. A Facebook oldalon szavazók között a szavazás lezártát követő 10 napon belül 5 db 5.000,- Ft értékű utalvány kerül kisorsolásra, függetlenül attól, melyik pályaműre szavaztak.

 

4. A Fürdő zsűrije által kiválasztott, de nem nyertes 2db pályamű beküldői teljes nyári (06.01-08.31) ingyenes strand belépési lehetőséggel gazdagodnak.

 

5. További 10 000 Ft pénznyereményben részesül a harmadik legtöbb szavazatot kapó pályamű beküldője (harmadik helyezett) és további 25 000 Ft pénznyereményben részesül a második legtöbb szavazatot kapó pályamű beküldője (második helyezett).

 

6. A nyertes pályázat beküldője nyereményként megkapja:

  • a 001-es sorszámú relikviát, azaz a pályázata alapján készült, sorszámal ellátott relikviának az első darabját;
  • valamint kiemelt fődíjként a 2017.06.01 – 2018.05.31.-ig terjedő időszak vonatkozásában a nyertes pályamű elkészítőjének nevére szóló 1 éves bérletet és 1 fő szabadon változtatható felnőtt közeli hozzátartozója részére 1 éves, kizárólag együttes belépésre feljogosító bérletet.
  • továbbá 50 000 Ft pénznyereményt.

 

7. A pénznyeremények kiutalását a pályázat kiírója nyertesek gondviselője által megadott bakszámlaszámra, átutalással teljesíti legkésőbb 2017.június 30-ig.