Hírek

Harkányban tartja őszi közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség

A szövetséget 1992-ben öt magyar fürdőt üzemeltető vállalat hívta életre. Az alapító tagok között megtalálhatóak a magyar fürdőkultúrát meghatározó települések, fürdővállalatok: Hajdúszoboszló, Budapest, Zalakaros, Danubius Hotels és természetesen Harkány is.
Harkányban tartja őszi közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség

A Magyar Fürdőszövetség elismerve Harkány városa és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. utóbbi hónapokban elvégzett munkáját, a már megvalósult és jövőbeni fejlesztéseket, hosszú idő után ismét Harkányban szervezi meg rendes őszi közgyűlését. A két napos rendezvény során minden jelentős gyógyfürdő és fürdő menedzsmentje, valamint számos szakember látogat el Harkányba, szakmai előadások megtartására, valamint, hogy részt vegyenek az egyes bizottságok szekcióülésein is. A rendezvény megtartásának lehetősége Harkányfürdő szakmai elismerését is jelenti egyben. 

A szövetségnek jelenleg 200 tagja van, ebből 116 fürdőt üzemeltető „rendes” tag, 56 pártoló tag, illetve egy tiszteletbeli és 27 egyéni tag.

Sikereik közé tartozik, hogy olyan fórumot teremtettek a hazai szakemberek részére, ahol lehetőséget találtak a rendszeres találkozásra, tapasztalatok cseréjére, egymás eredményeinek és problémáinak megismerésére, szakmai konzultációkra. Működésük során számos tanulmányutat és tanfolyamot szerveztek, hozzájárulva a hazai szakembergárda műszaki, gazdasági és morális felkészültségének javításához.

A hazai eredmények mellett intenzív külföldi kapcsolatokat is ápol, kiemelten az osztrák, a szlovák, az erdélyi, illetve a német fürdőszövetséggel.

„Számunkra külön öröm és büszkeség, hogy 2015-ben Harkányfürdőt választotta az őszi közgyűlés helyszínéül a szövetség. Reméljük, beszámolhatunk a 2015-ben elért eredményeinkről, és a 2016-os évre tervezett fejlesztéseinkről is.” – nyilatkozta Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.

A közgyűlés helyszíne 2015. november 25-26-án a Thermal Hotel Harkány ****.