Hírek

Megnyíltak az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatai

2016. február 4-étől újra lehet jelentkezni a pályázatra. Ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből
Megnyíltak az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatai

A szociális üdültetés három célcsoportját a nagycsaládosok (azaz a három- vagy többgyerekesek), a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők alkotják. A három- vagy négyéjszakás turnusokra egy felnőtt részvételi díja ötezer forint, a gyermekeké ennek a fele, a három éves kornál fiatalabbak pedig ingyen üdülhetnek, ami "a mai viszonyok között igen kedvező ajánlatnak minősül". Az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki.

Mindkét pályázatra csak elektronikus úton lehet jelentkezni, és hétszáznál is több helyen, köztük a kormányablakoknál kérhetnek segítséget az érdeklődők.

A beadást követően várhatóan két héten belül megszületik az értékelés. A költségek önrészét március végéig fizethetik be a nyertesek, márciusban a nyugdíjasok, áprilisban a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők intézhetik szállásfoglalásukat; idén is előnyt élveznek azok, akik az előző esztendőben nem kaptak támogatást.

A pályázás feltétele nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147 ezer forintos nyugdíj, a nagycsaládoknál az, hogy az egy főre eső jövedelem ne érje el a minimálbért, a fogyatékossággal élőknél pedig a legalább 18 éves kor és az, hogy az érintett részesüljön fogyatékostámogatásban.

Nyugdíjasoknak szóló pályázatok

Üdülési pályázat: http://www.erzsebetprogram.hu/udulesi-palyazat-nyugdijas-palyazok-szamara

Kedvezményes fürdőbelépő: http://www.erzsebetprogram.hu/palyazati-felhivas-kedvezmenyes-furdobelepok-nyugdijas-palyazok-szamara-2016-

Nagycsaládosoknak szóló pályázat

Üdülési pályázat: http://www.erzsebetprogram.hu/nagycsalados-palyazok-szamara

Fogyatékossággal élőknek szóló pályázat

Üdülési pályázat: http://www.erzsebetprogram.hu/palyazati-felhivas-fogyatekossaggal-elo-palyazok-szamara-2016